ki vagy te? honnan jöttél, miért jöttél?
ki küldött az életembe?
miféle lény vagy te?
hogy kerültél ide? hozzám, az én közelembe.
miképp vetted el az eszem?

mert elvetted. nem hagytál nekem semmi józanságot.
magyarázat nélküli téboly, elmebaj. ezt hoztad nekem.

milyen anyagból gyúrtak téged, hogy így kívánlak?
kitöltöd az elmém minden zugát.
zártosztyálra küldtél határozatlan időre, félreérthetetlen beutalóval.

elkábítottál. nem ismertem még ehhez hasonló drogot. a vegyész, aki megalkotott téged, személyre szabta nekem a komponenseket, alapos szakember volt, ismert engem jól, és a végeredmény egy olyan anyag lett, ami minden képzeletét felülmúlta. ilyet még ő sem látott.  

itt zakatolsz a fejemben, egy faággal kerepelsz a kerítésen, mindenféle szeretetből kiüresedve bámulsz a semmibe, papuccsal a kezedben hadonászol arcom előtt, remélve, hogy elnevetem magam, és mint valami fogyatékos zengeted dalodat öntudatlanul. vállamra borulsz váratlanul, simogatom nyakad, megszorítom kezed és számtlan sört megiszunk.

minden pillanatomban felbukkansz. az őrületen is túl lévő mezőkre löksz, ahol fogyatékossá válok. leszedáltak.

nincsen magyarázat semmire. ezekre a sorokra se. most képzeletben leteperlek, a földet verem kezeimmel, amíg nem véreznek, elélvezek, melléd a földre, füled és nyakad csókolom, harapdálom, aztán látom, csak egy légbábú vagy. talán sosem léteztél.

nem lehetsz valódi. ilyen ember nem létezhet. 

de akkor ki vagy te?