hogy létezik egy emberi lény, egy nő, aki.. korábban elképzelni sem tudtam volna, hogy egyszer valaki ilyen hatással lesz rám. beférkőzött a gondolataim közé nyolc hónappal ez előtt. azóta ott van folyamatosan. nem hagy békén. folyton rá gondolok, csak néhány kisebb szünet van, amikor nem róla vetít képeket az elmém, meg az alvás, ami még mentes tud lenni tőle. ez nem csak egyszerűen szerelem, ez valami hatalmasabb, amit ép ésszel fel nem foghatok. nem tudom, valaha el fog-e múlni, nem tudom azt sem, egyszer vajon végleg megbolondulok-e tőle. mi lesz ennek a vége? azt hiszem nem érdekel, hogy belebolondulok-e. mert ez vágy. irtózatosan erős vágy. fizikai, szexuális, lelki, emberi, érzelmi. minden porcikájára vágyom. és csak nem múlik el. mert ez szeretet. olyan fajta, amilyenhez nem volt eddig szerencsém. adni és adni. mindenből a legjobbat, legszebbet, legcsodálatosabbat. neki. mindig. segíteni őt, amiben csak tudom. ott lenni neki mindig. akkor is ha fáj, akkor is, ha örül. vele együtt. és a nevetése.. az halálos. abba belehalok. vele együtt nevetni. nem is kell más. szóval szeretem. nem tudom ez egészen pontosan mit jelent, de szeretem. brutlisan. hasztalanok már a jelzők. francba. és megőrjít. mert minden klappol. vagyis majdnem minden. látom magam előtt a testét, ahogy ott végzi a jógagyakorlatokat a szőnyegen. ott van az a test. a ruha feszül rajta. leggings.. odamennék mögé.. és megfognám közben. aztán..nem részletezem.. de egyszerre vad és mocskos, lágy, gyengéd. de minden mozdulat szeretetből. szóval az a test. az az arc, azok a vonalak, vonások. és a ruhái. minden egyes választása, minden egyes variáció hibátlan. lenyűgöző. még izgatóbbá teszi, ha több ruha van rajta. sőt. talán pont kabátban, mikor a sapkája alól kikandikál rám, akkor kívánom leginkább, hogy egymás mellett feküdjünk és..magamba szívom az illatát vagy a szagát. mindegy is. a sminkje hiánya, a körömfestéke hiánya, az ékszerei hiánya..a fiús táskája, nadrágja, pólója. fiúnak nézhetnéd...és mégis számomra.. így a legvonzóbb, legkívánatosabb, legszerethetőbb nő a földön. sosem akartam gyereket, de vele még azt is vállalnám azt hiszem.. döbbenet. minden klappol. vagyis majdnem minden..barátok vagyunk. nagyon jó barátok. ölelkezünk. egyszer még simogathattam is, foghattam kezét. ám ő nem akar engem. többnek. nincs több, mit tehetnék. marad a sírás. zokogás, a konstans fájdalom, amit néhány boldog pillanat illúziója szakít csak meg. persze ez is csak illúzió, tudom ám, de...szétverek valamit, széttörök..és minden csupa vér lesz és üvegszilánk. az egész felfoghatatlan. kibasztak velem valahol.. valaki nagyon kibaszott velem.

tudom, hogy ilyen lény, aki így hat rám.. nincs még egy. nem lesz még egy. lehetetlen, hogy létezik. kizárt. ezek után jöhetnek még nők, jöhetnek még csajok, jöhetnek még lányok, jöhetnek akár asszonyok is. akik tetszhetnek, talán még beléjük is szerethetek. de ilyen őrület nem lesz több. biztosan tudom. és nekem ez az őrület kell, más nem érdekel. hogy megőrjítsen, hogy üvöltsek tőle. hogy érdekeljen ezek után bárki más?

az űr pedig itt marad bennem. a be nem teljesült vágyam űrje. ezt soha nem fogja pótolni senki.